Az Általános Szolgáltatási Feltételek („ÁSZF”) tartalmazzák a Evergy Car Charging Kft., mint szolgáltató (“Szolgáltató”) által üzemeltetett webáruház használatára vonatkozó általános szerződési feltételeket.
Jelen ÁSZF rögzíti azokat a feltételeket, amelyeket a Szolgáltató több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg, ugyanakkor mégis a közöttük létrejött szerződés, tehát a jogviszony részévé válnak.
Az egyes termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos tudnivalókat és ismertetőket az egyes termékek adatlapja tartalmazza. Az esetleges félreértések elkerülése érdekében egyértelműen rögzítendő, hogy a weboldalon feltüntetett termékkínálat (illetve a különböző online felületeken bemutatott termékek) – beleértve az egyes termékek árát is – csupán tájékoztató jellegű és az a megtekintéskor érvényes állapotot mutatja.
A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeken rendelkezésére állunk.
SZOLGÁLTATÓ ADATAI:
A szolgáltató neve: Evergy Car Charging Kft.
A szolgáltató székhelye: 1021 Budapest, Bognár utca 9, fszt.1
Adószáma: 32017012-2-41.
Telefonszáma: + 36 30 204 92 66
A szerződés nyelve: magyar
A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: info@evergy.hu
Alapvető rendelkezések
A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
A jelen Szabályzat annak a Szolgáltató weboldalain való közzététele napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot, amely módosításokat a Szolgáltató a weboldalakon közzéteszi. Felhasználók a weboldal használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldal használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes.
Felhasználó, amennyiben vásárol a Szolgáltató által üzemeltetett webáruház weboldalról, vagy a weboldalon található telefonszámon/email címen keresztül ad le megrendelést – akkor is, ha nem regisztrált felhasználója a webáruháznak, a Szabályzatban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a Felhasználó nem fogadja el a feltételeket, nem jogosult a webáruházból vásárolni, ezen feltételek nélkül Szolgáltató szerződéses jogviszonyt nem kíván létesíteni a Felhasználókkal, tehát ezen általános szerződési feltételek a létrejövő jogviszonyok esszenciális tartalmi elemeit tartalmazzák.
Amennyiben Felhasználó és Szolgáltató között vállalkozási szerződés jön létre, úgy Felhasználó feltétel nélkül elfogadja jelen szerződési feltételeket, és vállalja azok maradéktalan megtartását.
Szolgáltató fenntart magának minden jogot a webáruház weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a webáruházban megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.
Regisztráció
Felhasználó a weboldalon történő regisztrációjával, vagy bármely rendelés leadásával, illetve ajánlat elfogadásával egyúttal kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Cookie szabályzat feltételeit megismerte és elfogadja, az adatkezelésekhez hozzájárul.
Felhasználó a regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.
A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha Felhasználó a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely, nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.
Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre
A megjelenített termékek online, telefonon/e-mail alapján rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendőek, azonban nem tartalmazzák a házhozszállítás díját. Külön csomagolási költséget a Szolgáltató nem számít fel.
Megvásárolható termék kategóriák:
Otthoni töltőkábelek
Utcai töltőkábelek
Fali töltők
Kiegészítők
Termékek rendeltetésszerű telepítése és használata:
Termékeink rendeltetésszerű használatához minden esetben online elérhető használati utasítást biztosítunk. A használati utasítások elérhetőek weboldalunkon, a termékek leírásában.
Csak szakképzett villanyszerelő szerelheti fel a töltőt (konnektoros/ipari csatlakozós töltő esetén is szakképzett villanyszerelőnek kell ellenőriznie a konnektort/aljzatot!).
A helytelenül felszerelt töltők nem csak a készülék működését veszélyeztethetik, hanem súlyos baleseteket is okozhatnak, például tűzveszélyt. Amennyiben a töltőt nem szakember szereli fel/telepíti, úgy az a garancia érvénytelenségét vonhatja maga után, továbbá baleset esetén a forgalmazót felelősségre vonni nem lehet.
Rendelés menete
Felhasználó a regisztrációját követően bejelentkezik a webáruházba, vagy regisztráció nélkül vizsgálja át a termékeket.
Felhasználó a megvásárolni kívánt termék, termékek darabszámát beállítja.
Felhasználó kosárba helyezi a kiválasztott termékeket. Felhasználó bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „kosár” ikonra kattintva.
Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrzi a megvásárolni kívánt termék darabszámát. A „törlés – X” ikonra kattintva törölheti a kosárban lévő termékeket. Mennyiség véglegesítését követően automatikusan frissül a kosár tartalma.
Felhasználó kiválasztja a szállítási címet, majd a szállítási/fizetési módot, melynek típusai a következők:
Házhozszállítás DPD-vel
Személyes átvétel a 1024, Budapest Retek utca 33-35-ben
Webshopunkban van lehetőség bankkártyával vagy banki átutalással fizetni.
Az adatok megadását, valamint az ÁSZF elfogadását követően Felhasználó a ”Rendelés leadása és fizetés” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével, vagy e-mailben jelezheti felénk egyéb, rendeléssel kapcsolatos kívánságát.
Adatbeviteli hibák javítása: Felhasználó a megrendelési folyamat lezárása előtt minden esetben vissza tud lépni az előző fázisba, ahol javítani tudja a bevitt adatokat. A kosár szerkesztése gombra kattintva pedig kitörölheti az eddig megvásárolni szánt termékeket a kosárból.
Felhasználó a megrendelés elküldését követően e-mail-ben visszaigazolást kap rendeléséről. Amennyiben e visszaigazolás Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől függő elvárható határidőn belül, de legkésőbb következő munkanaptól számított 48 órán belül Felhasználóhoz nem érkezik meg, Felhasználó az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve a Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni.
A megrendelések feldolgozása
A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, azonban amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, úgy a megrendelés az azt követő napon kerül feldolgozásra. A megrendelést a Szolgáltató minden esetben elektronikus úton visszaigazolja.
Szállítással kapcsolatos információk
Futárszolgálattal szállítást vállal Szolgáltató az ország egész területére. A szállításért a szolgáltató nem számol fel extra költséget 100.000,- Ft feletti megrendelés esetén. Amennyiben a kiszállítás a Szolgáltatón kívüli okból meghaladja a fent megadott időtartamot, úgy Szolgáltató a késedelmes teljesítésért nem tartozik felelősséggel, kártérítést nem köteles fizetni. Ha az átvétel bármi okból meghiúsul, a szállító a következő munkanapon újra megkísérli az átadást.
Az online rendelést személyesen is át lehet venni, a 1024, Budapest, Retek utca 33-35-ben.
Megrendelések teljesítése
A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát, az elállási jogról szóló tájékoztatót, és a jótállást (amennyiben jár a termékhez) elektronikusan kapja meg a Felhasználó, vagy azt a csomag tartalmazza. Felhasználó a megrendeléssel akként nyilatkozik, hogy e-számlát befogadni képest. Felhasználó köteles a csomagot kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, és a termékeken, csomagoláson észlelt esetleges sérülés, vagy hibás termék, vagy más fajta termék kézbesítése esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt Szolgáltató nem fogad el! A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-20 óra közötti időszakban.
Általános teljesítési határidő, a raktáron lévő termékek esetén Budapesten belül 48 óra, míg egyéb magyarországi település esetén 78 óra, a raktáron nem lévő termékek esetén kérésre tájékoztatást adunk a teljesítés idejéről.
Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb tíz napon belül visszatéríteni.
Szolgáltató nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, leírások, a beszállító, vagy rajta kívül álló egyéb okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változás miatt. Szolgáltató fenntartja a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag Felhasználóval történő egyeztetést követően kerülhet sor.
Elállás joga
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Felhasználó a megrendelt termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket.
Az elállási jog gyakorlásáról a vásárló köteles a Szolgáltatót e-mailben vagy telefonon értesíteni. A termék visszajuttatásának módjáról a vásárló és a szolgáltató közösen dönt. A szolgáltató 14 napon belül visszautalja az árat a vásárló által megadott bankszámlaszámra.
A termék visszaküldésének költségét a Felhasználónak kell viselnie, a Szolgáltató (vállalkozás) nem vállalja e költség viselését.
Az elállási jog gyakorlása esetén a Felhasználót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, Szolgáltató azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését.
Amennyiben Felhasználó (fogyasztó) élni kíván elállási jogával, az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatát megteheti Szolgáltató weboldalán feltüntetett elérhetőségeinek valamelyikén írásban. A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttathatja vissza a Felhasználó a Szolgáltató részére.
Garancia
A termékekre a szolgáltató 24 hónap garanciát vállal. Meghibásodás esetén a szolgáltató telefonon vagy emailben tájékoztatja a vásárlót a teendőkről.
Kellékszavatosság
Felhasználó a webáruházat üzemeltető cég hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Ptk. szabályai szerint. Szolgáltató által értékesített eszközök tekintetében a kárveszély Felhasználóra száll át az eszközök Szolgáltatótól történő átvételének pillanatában, így az átvételtől kezdődően az eszközök meghibásodása esetén Felhasználó helytállni nem köteles a hibákért.
Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a Ptk. 6:136. § (2) bekezdése szerint a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
A teljesítést követően Felhasználó igazolni köteles, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webáruházat üzemeltető vállalkozás nyújtotta, illetve Felhasználó köteles bizonyítani, hogy a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is fennállt.
Termékszavatosság
Ingó dolog (termék) hibája esetén a fogyasztónak minősülő Felhasználó – választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben.
Termékszavatossági igényként Felhasználó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Termékszavatossági igényét Felhasználó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Felhasználónak kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Jótállás
Hibás teljesítés esetén az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján a webáruházat üzemeltető vállalkozás jótállásra köteles fogyasztónak minősülő vevő Felhasználó esetén.
A jótállási kötelezettség a vállalkozást 10.000.-Ft eladási ár felett, kizárólag a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 1. mellékletében megjelölt új, tartós fogyasztási cikkekre kiterjedően terheli.
A jótállás időtartama a vonatkozó korm. rendeletben meghatározottakkal azonos időszak. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.
Szolgáltató kizárólag olyan termék(ek) esetén vállal jótállást, melyeket Szolgáltató telepített és tart karban, így kifejezetten kizárja felelősségét arra az esetre, ha a termék(ek)en harmadik személy telepítési, karbantartási vagy bármely egyéb munkát, javítást vagy beállítást eszközöl(t).
Szolgáltató nem tartozik jótállással, illetve szavatossággal a természetes elhasználódásból származó, továbbá olyan károkért, amelyek a kárveszély átszállása utáni hibás vagy gondatlan kezelésből, túlzott igénybevételből, illetve a meghatározottól eltérő behatásokból, illetve egyéb, a termékek nem rendeltetésszerű használatából keletkeztek.
Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék átadását követően lépett fel, így többek között, ha a hibát
szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Vállalkozó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza),
rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, (helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás,
elemi kár, természeti csapás) okozta.
Szolgáltató a nem általa, vagy saját megbízottja által telepített és üzembehelyezett termékek esetén a jótállást kizárja, illetve kizárólag abban az esetben vállalja, ha a készüléket igazolhatóan képzett villanyszerelő szakember telepíti az üzembehelyezési és használati-kezelési útmutatónak, valamint a szakmai előírásoknak mindenben megfelelően, és erről számlát is ad, vagy nyilatkozik arról, hogy a készüléket ő telepítette.
Felhasználó felelőssége az értékesített termék(ek) állapotának ellenőrzése, mely kiterjed többek között arra is, hogy a termék nem sérülten érkezett-e. Ha a terméken bármilyen sérülés található, az a Szolgáltató általi telepítésnél kerül rá, úgy ennek tényét Felhasználó azonnal, de legkésőbb 3 (három) munkanapon belül, írásban jelezni köteles, melynek hiányában Szolgáltató jótállási kötelezettséggel nem tartozik.
Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Felhasználó választása szerint kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Felhasználónak okozott érdeksérelmet.
Amennyiben a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Szolgáltató érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Felhasználó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
A Felhasználó a választott jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget ugyanakkor köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre éppen a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
Ha a Felhasználó a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Szolgáltató nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
Fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
A jótállási igény a jótállási jeggyel / jelen szerződéssel érvényesíthető. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
A fogyasztó kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása (számlával, vagy akár csak nyugtával).
A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik (Ptk. 6:166. §).
Szolgáltató fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni.
A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
A vállalkozás a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Az esetleges késedelmes teljesítésért fogyasztó kártérítési igénnyel nem élhet.
A jótállás érvényesítéséhez az alábbi címre szükséges visszaküldeni a terméket: 1024 Budapest, Retek utca 33-35
Panaszkezelés
A webshop köteles a fogyasztót tájékoztatni a székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről – ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével – és az adott tevékenység, kereskedelmi forma vagy módszer sajátosságaihoz igazodó módjáról, valamint a panaszok közlése érdekében a vállalkozás vagy a vállalkozás ügyfélszolgálatának levelezési címéről és – ha a panaszokat ilyen módon is fogadja – elektronikus levelezési címéről, illetve internetes címéről, telefonszámáról.
Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.
Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak.
Az írásbeli panaszt az webáruházunk 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A válasz másolati példányát 3 évig megőrzi, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
Panasszal fordulhat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz is:
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.
GPS koordináták: X 19,071 Y 47,496
Központi telefonszám: +36 1 459 4800
Faxszám: +36 1 210 4677
E-mail: nfh@nfh.hu
Panasza esetén lehetősége van az alábbi békéltető testülethez fordulni:
Név: Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
Név: Dr. Baranovszky György
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu;
A magyarországi békéltető testületek listáját itt találja: http://www.ofe.hu/inet/ofe/hu/menu/bekeltetes.html
Szaktanácsadás
Szakembereink webshopunkban elektronikus levélben vagy telefonon is műszaki tanácsadással szolgálnak a nálunk vásárolt termékekkel kapcsolatban.
Szerzői jogok
Miután az www.evergy.hu mint weboldal szerzői jogi műnek minősül, tilos az www.evergy.hu, weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése (többszörözése), újra nyilvánossághoz történő közvetítése, más módon való felhasználása, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.
Az www.evergy.hu weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni írásos hozzájárulás esetén is csak az adott weboldalra való hivatkozással lehet.
A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának valamennyi elemére, a domain-neveire, az azokkal képzett másodlagos domain nevekre valamint az internetes reklámfelületeire.
Tilos az www.evergy.hu weboldal tartalmának, illetve egyes részeinek adaptációja vagy visszafejtése; a felhasználói azonosítók és jelszavak tisztességtelen módon történő létesítése; bármely olyan alkalmazás használata, amellyel az www.evergy.hu weboldalon vagy azok bármely része módosítható vagy indexelhető.
A www.evergy.hu név szerzői jogi védelmet élvez, felhasználása a hivatkozás kivételével kizárólag a Szolgáltató írásos hozzájárulásával lehetséges.
Budapest, 2024.05.31.